ez itt a felvidék legmocskosabb bandálya a rómeóvérzik
ez itt a felvidék legmocskosabb bandálya a rómeóvérzik
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ora
 
élettörténet!!

A Rómeó Vérzik zenekar 1995 őszén alakult.
Az első koncerten 1995 december 22-én Somorján még csak hárman játszottak:
Koppány -ének, basszusgitár, Kova-gitár és Sancho -dobok.
Ezen a koncerten már érdeklődött a banda iránt Püke, aki 1996 februárban beszállt a zenekarba ezzel is új színt hozva az együttes zenei világába.

1996- tól rendszeresen koncerteznek, majd ősszel megjelenik az első demó
"Fest majd egy embert" címmel. Még ebben az évben csatlakozik az együtteshez H.T.Gibbó aki a menedzseri teendőket látja el. Sorra lépnek fel különböző zenekarok vendégeként ( Tankcsapda, Sing-Sing, Beatrice, Sziámi és még sokan mások).
1998-ben jelenik meg a második demókazetta "Íme az ember" címmel. Ezzel a kazettával ismerte meg igazán az együttest a felvidéki közönség. Rendszeres vendégei a Nádszegi és a kamocsai KLIKK Fesztiválnak.

1998-ban kiválik az együttesből Kova, aki Németországba költözik és kb. ebben az évben válnak meg a menedzserüktől is. Így hárman maradtak, Koppány átvette a banda ügyintézését. Rendszeresen és egyre többet koncerteznek nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon sőt Csehországban is.

1999-ben jelenik meg a "Kettőre indulunk" című szerzői kiadásban megjelent album, mely már magyarországi terjesztést is kap. Ebben az évben 16 állomásos turnén vesznek részt a Neck Sprain vendégeként. 2000-től minden évben rendszeresen van Rómeó Vérzik Tábor, melyen 2001-ben már több, mint 350 ember vett részt.

2002 január 22-én jelent meg az "ÉLETÖRÖM" című album. 2002 áprilisában beszáll a képbe Csiba Ricsi, mint szólógitáros, így a trióból négyesfogat válik. 2002 augusztus 24-én került megrendezésre a III. Rómeó Vérzik Tábor, melyen minden eddigi nézőszámot megdöntve közel 1000 ember vett részt.

2003-ban a zenekar ha lehet mégtöbbet koncertezik és igyekszik jobban nyitni az anyaország felé. Rengeteg koncert és fesztiválon való szereplés lassan meghozza a gyümölcsét, bárhová mennek mindenhol ismerik őket. 2003 augusztus 22-23-án, Somorján kerül megrendezésre az immáron kétnapos IV. Rómeó Vérzik Tábor. A rajongók az egész országból, sőt Csehországból és Magyarországról is érkeznek, így ebben az évben a két nap alatt 1680 fiú és lány, apa és fia, anya és lánya érezte jól magát,

2004 áprilisában ismét stúdióban a négyesfogat, hogy rögzítse legújabb 11 dalból álló uj albumát. 29 nap alatt készül el az "ENGEDD BELÉM!" címet viselő CD. A terjesztés , mind Magyarországon /HAMMER MUSIC PRODUCTION/, mind Szlovákiában /FOCUS MUSIC/ a lehető legprofibb szintre emelkedett, így mindenhol hozzájuthatnak a rajongók rómeóékhoz. 2004 augusztus 13-14-én került megrendezésre az 5. Rómeó Vérzik Tábor. A táborban volt az ENGEDD BELÉM lemezbemutatója, fény és pirotechnikával! Több, mint 1000 (!) ember tombolta végig a somorjai srácok koncertjét! Ősszel ismét visszatért a banda eddigi munkáját amúgy is nyomonkövető H.T. GIBBÓ, aki 2004 őszétől ismét a zenekar hivatalos managere.

és ezzel a Shakespesre-i történet tovább folytatódik...



 

danmaster e-mail
e-mail3
 
hivatalos e-mail
e-mail3
 
háttérzene
 
naptar
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
számláko
Indulás: 2005-03-21
 
download
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!